top of page
Keresés

ECHO vágásbiztos nadrág tesztelése

Tesztnadrág-tesztelése:o)

Horoszcoopéktól kaptam egy Echo Pro vágásbiztos nadrágot (és egyéb ruházatot) tesztelésre.

Miről is szól a teszt? Erre senki nem adott instrukciókat, csak, hogy használjam és véleményezzem ha van kedvem.

Van, mert jó cuccok ezek (javarészt). Nyilván nem nyári viselet a plázában és még csak kellemesnek sem mondható 20°c felett, de van az a helyzet, amikor jó szolgálatot tesz.

Már több hónapja tesztelem ezeket a rucikat úgy, hogy az elmúlt két hónapban napi szintű használatban vannak és azt kell mondjam, hogy elégedett vagyok velük.

A minap viszont, éles tesztelésnek vetettem alá a Pro nadrágot. Kicsit fáradt is voltam, meg aztán kicsit figyelmetlen is egy telek takarítása közben. Rohangásztam egész nap bokrok között, térdig érő darabolt fák és ágak között. Aki csinált már ilyet, tudja, hogy nem egy leányálom és nagy odafigyelést is igényel. Na mindegy is, száz szónak is egy a vége, a figyelmetlenségemből adódóan, meglódult a fűrész a jobb combom felé. Már nem nagyon tudtam vele mit kezdeni, meg aztán a másodperc tört része alatt beugrott, hogy jó gatya van rajtam, így nem is nagyon védekeztem, beleszaladt a nadrágba a fűrész úgy, hogy még forgott de rendesen.



Ha nem írtam volna, egy Echo 501 sx fűrésszel dolgoztam egész nap. Ezt sikerült a nadrágnak megfognia és megvédenie engem egy baleseti sebészetre való rohangálástól :o)

Utóiratban hozzátenném, hogy mindig használjatok megfelelő védőfelszerelést ha van rá mód....én nem vagyok az, de még a legprofibb szakemberek is hibázhatnak egyszer és a baleset többe kerül, mint a védőcucc.

Ölelés mindenkinek :o)

Csatárfalvi Szabolcs

78 megtekintés

Friss bejegyzések

Az összes megtekintése
bottom of page